Óvás 2016.08.29.
A FETIKER Kft. 2016. augusztus 29-én óvást nyújtott be az Ópályi Brazil SC csapatával szemben (2016. augusztus 25-ei mérkőzés) játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt. Az elnökség az óvást megvizsgálja és nyolc napon belül döntést hoz.
Óvás 2016.08.23.
A Carl Zeis Kft. 2016. augusztus 23-án óvást nyújtott be az Ecsedi Öf. csapatával szemben (2016. augusztus 16-ai mérkőzés) játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt. Az elnökség az óvást megvizsgálja és nyolc napon belül döntést hoz.
Egy kupatörténet margójára
Tisztelt Sportbarátaim!
A mai napon, a Szent István kupa rendezvényen sok csaló, gerinctelen emberrel találkoztam, akik sportolónak gondolják magukat és akik semmibe veszik egy rendezvény szabályait és a szabályokat betartó, résztvevő ellenfeleket és nem mellékesen "hülyének" nézik a szervezőket. Ez az említett mentalitás tőlem, mint embertől és mint sportolótól is mindig távol állt. Ettől a gondolkodástól szeretném megóvni a bajnokságunkat, amely ha nem is tökéletes, de jól szervezett és alapjaiban szabálytisztelő, sportszerető emberek kikapcsolódását szolgálja hétről hétre. Ezért közkincsé teszem a csapatok kispályás bajnokságra leadott nevezési lapjait azzal a céllal, hogy lássátok, hogy ki hogyan nevez erre a bajnokságra. Mennyire nem képes vagy képes egy minimális elvárás, egy darab A4 méretű csapatnévsor leadására. Figyelmébe ajánlom mindenkinek a névsorral szemben támasztott követelményt: játékos neve, játékos igazolványszáma, jelölni az igazolt játékost, hol, milyen csapatban játszik stb. Aki nem jelölte meg az igazolt játékost, az játékost jogosulatlanul szerepeltet, amelynek a következményei a versenykiírásban olvashatók. A mai nap tanúsága szerint van néhány gyanús nevezési valami, esetleg nevezési lapnak elfogadott valami. Ebben a világban viszonylag már könnyen tetten érhetők a csalók. Ezért kérek mindenkit, hogy a nevezési lapok alapján bárhol csalásra utaló információt talál, azt azonnal jelentse valamely elnökségi tagnál, lehetőleg csatolva a bizonyítékokat. A mai naptól a baknokságban az óvás ingyenes, nem kell óvási díjat fizetni (a versenykiírással ellentétben). A névsorban történő bármilyen változtatási igényt csak a csapatvezető jelenthet be. Ha valamely csapatvezető úgy gondolja, hogy pontosítani szeretné a névsorát azt kizárólag csak a honlapon található "nevezési lap" nyomtatvány újbóli kitöltésével és leadásával teheti meg a mai naptól.
Ezúton is köszönöm a sportszerű keretek között nevező és játszó csapatok részvételét a Szent István kupán!
Szent István Kupa csoportbeosztása
"A" csoport mérkőzései:
9.00 Nagymajtényi Csikós Falatozó és Pizzéria- RedBull Team
9.20 Sül a hús - Mátészalkai Kisebbségek SE
9.40 Sül a hús - Nagymajtényi Csikós Falatozó és Pizzéria
10.00 Mátészalkai Kisebbségek SE - RedBull Team
10.20 Nagymajtényi Csikós Falatozó és Pizzéria - Mátészalkai Kisebbségek SE
10.40 RedBull Team - Sül a hús
"B" csoport mérkőzései:
11.00 Sportvarázs - Favágók
11.20 HOYA FC - SZMOL-Kutasok
11.40 HOYA FC - Sportvarázs
12.00 SZMOL-Kutasok - Favágók
12.20 Sportvarázs - SZMOL-Kuatsok
12.40 Favágók - HOYA FC