Remek hazai siker az utolsó hazai futsal bajnokin!
A mérkőzésre kilátogató szurkolók valószínűleg meglepődve tapasztalták, hogy a kezdésre "nem érkezik a csapat másik fele". Igen. Mi már tudtuk, hogy ezen a mérkőzésen nem leszünk "vastagon", de az utolsó pillanatban még egy fő hiányzást jelentett. Így az utolsó hazai futsal bajnoki mérkőzés előtt nem igazán álmodhattunk nagyokat. A hiányzók mérlege: 4 fő sérült, 1 fő külföldön, 1 fő tanulmányi elfoglaltság miatt hiányzott. Csapatunk egy fő (fiatalnak éppen nem mondható) cserével vágott neki a mérkőzésnek. Az első félidőben több nagy helyzetünk is kimaradt, amely azért is volt aggasztó, mert jellemzően a csapat a második félidőre el szokott fáradni. Kapusunk bravúrjai életben tartották a második félidőre az egygólos előnyünket. Már megtanultuk, hogy a futsalban ez nagyon kevés előny. Jött is az ellenfél egyenlítő gólja, de szerencsére erre gyorsan sikerült válaszolni két góllal is. A mérkőzés végére kialakult a magabiztos 7-2-es győzelem, amelyre az előzmények tekintetében talán senki nem gondolt volna. A győzelemmel sikerült két ponttal megelőzni a korábban előttünk álló Gyulaháza csapatát és feljöttünk az 5. helyre. Csapatunk előrébb már nem léphet, de az utolsó bajnokin nem szabad kikapni ahhoz, hogy biztosan ne csússzunk visszább! Az utolsó bajnoki a Grund FC ellen lesz Nyíregyházán.